Az UNESCO által világ örökségének nyilvánított településen épült a Castellum Hotel Hollókő****, amely igen különleges környezetben fekszik.



Aki járt már Hollókőn, az tudja, hogy a falu pazar és rendkívül jó hangulatú. A település és a környék különleges atmoszférája, fekvése sokakat megbabonázott. Köztük az UNESCO döntéshozóit is, akik 1987-ben nyilvánították Hollókőt a világörökség részévé. Ez indításnak elég jó, hozzátéve, hogy a Castellum Hotel Hollókő**** hatvannyolc szobájának az ablakainak a többsége a völgyre és a falura néz.

A szobákból hatféle érhető el, a legnagyobb a hetven négyzetméteres családi szoba, amely két légterű. Az egyikben található francia ágy, a másikban pedig szétnyitható kanapé, így biztosítanak négy főnek kényelmes alvó helyet. Ha valaki kisebb gyermekkel érkezik, akkor az apróság részére térítésmentes a mozgatható baba ágy. A családi szoba része - többek között - a Dolce Gusto kávéfőző gép, a vezeték-nélküli internet és a LED-es lapos tévé.

A szobák között a következő lépcsőt a hatvan négyzetméteres lakosztály jelenti. A remek fekvésű, saját erkéllyel rendelkező szobát előszeretettel veszik ki nászutasok és párok. A felhőtlenül boldog órák, napok örömteli eltöltésében segít a szobában lévő jakuzzi is.



A következő szintet a Superior jelenti, ahol 33 és 36 négyzetméter között változik a méret. A pazar kilátás és a korábban említett tárgyak, szolgáltatások járnak a szobához, de a jakuzzi sajnos nem.

A belépő szintet a Standard szoba jelenti, amelynek a mérete 24 négyzetméter, megtalálható benne a LED-es lapos tévé és a térítésmentes, vezeték nélküli internet. A szobák nagy részének a fekvése szintén pazar. Az allergiásoknak ott a parkettázott antiallergén szoba, a mozgásukban korlátozottak pedig az akadálymentesített szobákban szállhatnak meg.

A címben meg lett említve a nagy írónk, aki a megye szülötte, akkor nem lehet szó nélkül elmenni a konyha kínálata mellett. Az étlapon természetesen megtalálhatók a hazai és a nemzetközi konyha legújabb, legjobb ízei, de a helyi specialitások sem maradnak ki.

Mikszáthnak anno főzött különleges palóc levest Gundel Károly, ami után az író, ”megnyalta” mind a tíz ujját. Ennek a receptje szerint készül a palóc leves, amit bárki megrendelhet a Castellum Hotel Hollókő**** éttermében. Aki kimerült, megéhezett vagy megszomjazott a wellnessezésben, annak ajánlhatók a házi szörpök, a rétesek és más ház készítésű finomságok.

Árak és szállásfoglalás itt!

További négycsillagos hotelek szilveszteri ajánlatai itt!